Bort ide és kockát!

A fogadósné

Copa

Cifrán illeg a szír fogadósné, csörgeti dobját,
   hellén nők módján körbe lekötve haját,
füstös kocsma előtt buja táncát járja becsípve,
   míg könyökén tompán egy ütemet ver a nád:
"Lankadtan mire jó port nyelned e kánikulában,
   nem jobb, hogyha ledőlsz itt az üres nyoszolyán?
Van díszkert, kis ház, lant, síp szava, telt kupa, rózsa,
   van hűs nádfedelű árnyat adó lugasom.
Hallik a pásztorsíp is, amely Arcadia földjén
   barlang mélyén szól édesen együgyüen.
Van teli kancsóm, épp most bontottam fel a karcost,
   s halk morajú csöpp ér csörgedező vize zúg.
Van sáfrányszínű ibolyából font kicsi fűzér,
   s bíbor rózsa szinez sárga virágkoszorút,
és liliom, melyet vesszőből font kosarában
   szűzi patak mellől szedve hozott Achelois.
Van sajtocskám is, szárított, kákakosárban,
   s lesz viaszos sárgás szilva is őszi napon;
s gesztenye is terem erre, dió s édes piros alma:
   s eljön a tiszta Ceres és Amor és Bromius.
Vérpiros eprem van s hajlékony vesszejü szőlőm,
   káka tövén kékes színü uborka terem.
S van ki a kertre vigyáz, markában fűzfakacorral,
   roppant tagja vadul fölfele nem meredez.
Jöjj ide hát szaporán, elfáradt már csacsid, izzadt,
   Vestának kedvelt állata, hagyd, ne kinozd!
Most a bozót alján sűrűn ciripelnek a tücskök,
   most pettyes gyíkot bújtat a hűs csalitos.
Hogyha parányi eszed van, most jöjj, idd ki e kancsót,
   s új kristálykelyhet hordok eléd, ha kivánsz!
Dőlj ide, szőlőskert árnyéka takar be, pihentesd
   rózsás melltartón elnehezült fejedet
ifjú lány formás ajkáról tépve a csókot!
   Vesszen a nagyképű, ósdi erényt papoló!
Illatozó fűzért mért őrzöl hűlt tetemednek,
   jobb lesz tán, ha virág ékiti sírkövedet?"
"Bort ide és kockát! Vesszen, ki a holnap után sír!
   Sarkunkban »mulatozz, már jövök« int a halál."

Vergilius